Lucifer 4. évad ( Új remények )
- MoziFaloda
- 2018. jún. 20.
- 2 perc olvasás

Azt már a sorozat legtöbb rajongója biztosan olvasta vagy hallotta valahonnan, hogy kedvenc ördögünk gyakorlatilag a halálból tért vissza ezúttal, hiszen a FOX elkaszálta a sorozatot és szinte biztosnak tűnt, hogy a harmadik évaddal be is fejeződtek Lucifer kalandjai. Tom Ellis, aki maga a sátán - szinte - tökéletes megformálója, nem adta fel és a rajongók támogatását maga mellett tudva harcba kezdett az interneten és a média minden elérhető módszerét bevetette, hogy a sorozat megmeneküljön. Több csatorna is bejelentkezett a sorozat jogaiért, míg végül a Netflix került ki győztesen. Evvel nem csak a negyedik évadra kerülhet sor, hanem egy teljesen más történet építésre is.
Noha jómagam is részt vettem a sorozatért folyó #SaveLucifer Twitter mozgalomban és nagyon örültem a Lucifer Netflix általi berendelésének, még is vannak dolgok, amiket reményeim szerint másképp fognak csinálni mostantól az alkotók.
Kétségtelen azonban, hogy az utóbbi évadban - ami egyébként szerintem korántsem indult rosszul -, kissé valóban ellaposodott valami és túlzottan érezhetővé vált, hogy húzni próbálják a Lucifer és Chloe között már régen kialakult szerelmi szálat. Mit értek én ellaposodás alatt? Leginkább talán úgy tudnám ezt kifejteni, ha úgy fogalmazok, hogy túl sok lett a nyomozás a történetben és egyre kevesebb idő jutott a szereplők közötti érzelmi szálak bonyolítására és a sorozat alapvető elemére, a misztikumra. Az alkotók finoman szólva érthetetlen, de minimum indokolatlan módon elvették Lucifer ördög arcát, noha kapott cserébe szárnyakat, amiknek nem sok szerepe volt az évad során. Pedig egész jól működtek. Ez sem segített a harmadik évadnak. Emellett sajnos kevesebb szerepet kapott a humor és Lucifer képességeit is nagyon elnyomták.
Mindezek ellenére elmondhatatlan érzés volt olvasni a bejelentést, hogy megmenekült a Lucifer és lesz negyedik évad.
Csak reménykedni tudunk, hogy az előbb felsoroltak pozitívabb irányban fognak változni és visszakapjuk legalább az első évadból megismert ördögöt, és esetleg újabb angyalok is felbukkannak a sorozatban. A Lucifer, ami ekkora esélyt kapott a rajongóktól, Tom Ellistől és a Netflix-től, most megújult erővel állhat neki majd bizonyítani, hogy érdemes volt érte küzdeni.
Comments